Köszöntő...

Minden kedves olvasómnak szeretnék egy örömökben gazdag, áldott Karácsonyt kívánni, valamint egy sikeres újesztendőt!

Búcsú...

http://www.youtube.com/watch?v=xJ13xiYHfoI

Emlékszem, amikor arról kellett írnunk fogalmazást az iskolában, hogy ki a példaképünk. Az első ember, akire gondoltam, te voltál. Ezermesternek neveztelek téged, és türelmes, jó embernek, aki mindenre próbált megtanítani engem. Emlékszem, hogyan őröltél a malomban, hogy mindig lisztes volt a sapkád, hogy mennyit mérgelődtél, mikor elszakadt a szíj. Emlékszem, milyen sokszor jártam utánad a kocsmába, ahol mindig kivártam, amíg elmeséled barátaidnak, hogyan vittél be kórházba, mikor elégett a lábam, milyen volt a katonaságod, és még sorolhatnám....Emlékszem, hogy mindig elérzékenyültél, bármilyen szereplésen, fellépésen vettünk részt, és hogy milyen büszke voltál rám, hogy elvégeztem az egyetemet. Bölcs, és nemes ember voltál, jó barát, szerető férj, apa, nagytata. Rengeteget köszönhetek neked, de remélem szeretetemmel pótoltam mindezt. Ez az első ünnep, amit nem töltessz velünk, és nélküled üres a ház, nem vagyunk egészek, de tudjuk, hogy jó helyen vagy, és vigyázol ránk onnan. Elmentél, és szívemből elvittél egy darabot. Hiányod nem pótolja semmi, csak a tudat, hogy jó ott neked, és az, hogy titkon remélem, egyszer még úgy fogok a karjaidba rohanni, ahogy mindig tettem gyermekkoromban. Szeretlek. Boldog Karácsonyt!

Hope

Bizony, jól mondják....felhők között is van néha napsugár...mint ahogy az emberi életben is reménysugár.

Ezekbe a reménysugarakba kötelezően meg kell kapaszkodnunk, bármilyen elérhetetlennek is tűnnek.

Hihetetlen, hogy az ember milyen apró dolgoknak tud örülni néha, milyen kevés pillanatnyi öröm elég ahhoz, hogy átvészeljünk egy nehéz napot: ...a nosztalgia, egy  kedves idézet, a messengeres beszélgetések egy rég nem látott baráttal, az sms-körüzenet, a szilvaturmix, az Armageddon, a barátnők, a kedvenc X-faktoros versenyzőnk dalai, a tiszta puha takaró, egy telefonhívás...sőt még a melankólia is hozzásegíthet. 

És egyszer csak arra ébredünk, hogy már nincs is rossz kedvünk...hogy minden sokkal jobb..és akkor nekifogunk újra tervezni, remélni, álmodozni, megvalósítani,  hírtelen kedvet kapunk újra élni, és bármilyen nagy is a fájdalom bennünk, örvendünk, hogy segíthetünk, hogy mindent megtehetünk, hogy jobb legyen, mert tudjuk, hogy szükség van ránk, és nem csüggedhetünk...

Tudjuk azt is, hogy lesznek még rossz napok, alkalmak, az élet sokszor hátba ver, de most örülünk a jelennek, feledjük a múltat, és nem gondolunk a jövőre, maximum arra, hogy reméljük majd akkor is megtaláljuk a számunkra kedves, apró örömszerző dolgokat...

..Poker...

Az ember életében vannak döntő pillanatok...legyen ez egy aprócska döntés, vagy hatalmas változást előidéző, amikor a sors elénk tárja a lehetőséget, muszály elhatároznunk magunkat. De ki mondja meg, miként kell ezt csinálni??? Hallgassunk a lelkünkre, az eszünkre, a szívünkre, a barátainkra, vagy a tapasztaltakban bízzunk?? Melyik lenne a helyesebb, és egyáltalán miként dől el ez a mérleg bennünk? Muszály nekünk dönteni? Miért? Miért nem maradnak úgy a dolgok, ahogy vannak, vagy miért nem oldja meg a sors helyettünk, ha már úgy alakultak? Vajon nem lehetne csak úgy kiszállni önmagunkból, és onnan irányítani életünket? Aztán nevetni, ha jól sikerült, és újra kezdeni, ha elbuktunk. Miért nem akarunk más hibáiból tanulni, és ne mindent a saját bőrünkön megtapasztalni? Mert önzőek vagyunk, mert szeretjük a fájdalmat, vagy a kihívásokat? Mert a kockázat izgalmassá teszi mindezt? Miért gondolkodunk annyit a dolgokon? Miért nem cselekszünk, talán sokkal egyszerűbb lenne...félünk a változástól, vagy attól, hogy elveszítjük önmagunkat, amikor már éppen rátaláltunk....Vajon mindent fel kell adnunk, amikor döntünk? 

Az élet egy kicsit tényleg hasonlít a pókerhez...ha keveset kockáztatsz, keveset veszítesz, ha viszont all-inbe vagy, már nincs visszaút... mindent viszel, vagy semmid nem marad...
...Azért valljuk be...all-inek nélkül eléggé unalmas a játék...

Nektek....

Csendes, őszi semmitevéssel eltöltött esték, napok. Eltelt a nyár, és a magány egyre nagyobb teret hódított bennem, amikor fájdalmasan észleltem, hogy nem vagyok/vagyunk már többé diákok.

Nem voltak izgalommal várt percek, hiszen tudtuk, hogy mi már sajnos csak látogatóként mehetünk vissza oda, ahol életünk legszebb három évét töltöttük. Nem buliztunk együtt a gólyatáborban, sem az évnyitó Amis bulin, nem ittuk szokásos reggeli kávénkat a büfében. Hihetetlen, és fájdalmas dolog ez. Az ember nehezen törődik bele abba, hogy nem élhet együtt a számára legkedvesebb személyek egy részével, nem találkozik velük minden nap, nem oszthatja meg személyesen új élményeit, nem ölelheti át barátait akkor, amikor éppen szükség van rá.  Azt viszont tudom, hogy gondolatban velem vagytok, és én is veletek, és nem telik el olyan nap, hogy ne gondolnék rátok. Mintha csak tegnap történt volna minden...a sok buli, a Mikulásnak írt levél, a Szülinapi buli, a Sex és New York, emberek a szörnyek között :), (hogy a többit ne is soroljam) nézés, a KZ szilvapálinkás estje, az a bizonyos áprilisi nap, amikor eldöntöttük, hogy megpecsételjük barátságunkat, Marcsi asztronauta angyalkája, a sok, Rio jóvoltából szervezett spontán buli, a nyelvvizsgára való készülés...és még sorolhatnám...

Ez sajnos már a múlt, amire olykor könnyezve, vagy éppen nevetve tekintünk vissza, de TI mindig a jelenem részei maradtok. Ott lesztek velem mindenhol, ha nem, maximum néhány órás repülőútra...313...Imádlak titeket!!!

לו

   

Az emberek jönnek-mennek, az emberek változnak. Vannak, akiknek ez a változás évekbe telik, vannak, akiknek csak néhány jól összehozott beszélgetésbe, ahol nem számít sem az idő, sem a tér, csak kimondatlan kérdések és lehetséges válaszok vannak. Találkozol valakivel, aki anélkül, hogy bármit is mondanál, mindent tud rólad. A lelkedbe lát, és nincsenek előtte titkok. Félsz, hogy szemrebbenés nélkül kihasználja őszinteségedet, mégis valami ismeretlen, vagy olykor igenis nyomós okból kifolyólag mindent elmondasz, mert tudod, hogy a markodban van, ahogyan Te is az övében.  Tükröt állít eléd, amiben meglátod az igazi önmagad, a valóságot, amit eddig nem láttál, csak sejtetted, hogy létezik… Talán azt is tudja, milyen leszel, a jövődet is látja benned, Te meg látod a tükörben az igazi énedet, a tiszta és őszinte arcodat. Vidáman állsz neki a számodra hatalmas változásnak, annak, ami csak számodra hatalmas és fontos, mások számára kicsit meglepő, vagy észre sem vehető. De ugyanakkor benned van ezernyi félelem, és a múlt visszahúzó percei néha elborítják a már céltudatos fejed. Megtántorodsz, de úgy döntesz, jobb lesz így neked, monoton és viszonylag sablonos világodat új dolgok váltják fel, amiktől jobban érzed magad. Egyre többet nevetsz, és megtanulod, hogy életed minden kis percének értelme van. Elkezdesz élni, szabadon, megújult energiával. Kezded megérteni az embereket, a társadalmat, és hírtelen jobban odafigyelsz mindenre, a körülötted lévő dolgokra. Megtanulod, hogy a filmek nagymértékben igazak, és nem mindenki az, akinek hiszed. Sok illúziód összerombolódik, lehullik a hályog a szemedről, bizalmad mindenkiben megrendül, és rájössz, hogy minél kevesebbet tudnak az emberek, annál boldogabbak. Úgy érzed, minden csak bonyolultabbá válik, de valamiért mégis sokkal boldogabb vagy, mint azelőtt. És örülsz, hogy így alakult, és talán tudatosan, talán nem, de hálát adsz a néhány jól összehozott beszélgetésnek…;)

   

Kis humor :))

Egyik fáradt estémen, az interneten böngészve rábukkantam néhány nagyon vicces beszólásra, kérdésre...Gondoltam ezek közül néhányat megosztok, nevessetek ti is:P
1. Hogyan írjuk a nullát római számokkal?
2. Kapnak a súlyos égési sérülésben elhunytak kedvezményt a hamvasztásnál?
3. Arany János a walesi bárdokkal sújtott le a Habsburg házra.
4. Magellán harmadszor is útnak indult, bár már második útján életét vesztette.
5. Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól, aki akarja.
6. Ha a szüleidnek nem volt gyereke, nagy valószínüséggel neked sem lesz.
7. Petõfi egy pesti szinházban állt be statisztikusnak.
8. Spanyolország fõvárosa Real Madrid.
9. A Toldi olyan mû, amelyben a fõhõst feldolgozzák.
10. A fecske egy költöző madár, olyan mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.
11. Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni. Az éhenhalt sereg kitakarodott az országból.
12. A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé. :))
13. Miután a királylány megcsókolta a villamost, átváltozott BKV.
14. Ez az élet nagy körforgása: az antilop füvet eszik, az oroszlán antilopot, az ember lelövi az oroszlánt, aztán kiteszi a fejét trófeaként a falra, és közben füvet szív.

Előszóként...

Kedves mindenki!
Csak mert nem akartam "in medias res" indítani ezt a blogot, úgy gondoltam, hogy írok pár sort bevezetőként. Kikhez is szól valójában ez a blog, és miket fogtok itt majd látni? Az elsőre talán könnyebb választ adni... Azokhoz a kedves barátaimhoz, ismerőseimhez, akik kíváncsiak rá, hogy mit fogok itt összehozni:D, de legfőképpen azon jó barátaimhoz, akiktől sajnos messzébb sodort az élet, és ritkábban adatik meg az alkalom, hogy találkozzunk. Hogy mikről fogok itt irogatni nektek, azt konkrétan nem lehetne meghatározni...lesz majd ilyen is meg olyan is.
Minden kedves látogatónak kellemes időtöltést kívánok!