Az ember életében vannak döntő pillanatok...legyen ez egy aprócska döntés, vagy hatalmas változást előidéző, amikor a sors elénk tárja a lehetőséget, muszály elhatároznunk magunkat. De ki mondja meg, miként kell ezt csinálni??? Hallgassunk a lelkünkre, az eszünkre, a szívünkre, a barátainkra, vagy a tapasztaltakban bízzunk?? Melyik lenne a helyesebb, és egyáltalán miként dől el ez a mérleg bennünk? Muszály nekünk dönteni? Miért? Miért nem maradnak úgy a dolgok, ahogy vannak, vagy miért nem oldja meg a sors helyettünk, ha már úgy alakultak? Vajon nem lehetne csak úgy kiszállni önmagunkból, és onnan irányítani életünket? Aztán nevetni, ha jól sikerült, és újra kezdeni, ha elbuktunk. Miért nem akarunk más hibáiból tanulni, és ne mindent a saját bőrünkön megtapasztalni? Mert önzőek vagyunk, mert szeretjük a fájdalmat, vagy a kihívásokat? Mert a kockázat izgalmassá teszi mindezt? Miért gondolkodunk annyit a dolgokon? Miért nem cselekszünk, talán sokkal egyszerűbb lenne...félünk a változástól, vagy attól, hogy elveszítjük önmagunkat, amikor már éppen rátaláltunk....Vajon mindent fel kell adnunk, amikor döntünk?
Az élet egy kicsit tényleg hasonlít a pókerhez...ha keveset kockáztatsz, keveset veszítesz, ha viszont all-inbe vagy, már nincs visszaút... mindent viszel, vagy semmid nem marad...
...Azért valljuk be...all-inek nélkül eléggé unalmas a játék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése