Nektek....

Csendes, őszi semmitevéssel eltöltött esték, napok. Eltelt a nyár, és a magány egyre nagyobb teret hódított bennem, amikor fájdalmasan észleltem, hogy nem vagyok/vagyunk már többé diákok.

Nem voltak izgalommal várt percek, hiszen tudtuk, hogy mi már sajnos csak látogatóként mehetünk vissza oda, ahol életünk legszebb három évét töltöttük. Nem buliztunk együtt a gólyatáborban, sem az évnyitó Amis bulin, nem ittuk szokásos reggeli kávénkat a büfében. Hihetetlen, és fájdalmas dolog ez. Az ember nehezen törődik bele abba, hogy nem élhet együtt a számára legkedvesebb személyek egy részével, nem találkozik velük minden nap, nem oszthatja meg személyesen új élményeit, nem ölelheti át barátait akkor, amikor éppen szükség van rá.  Azt viszont tudom, hogy gondolatban velem vagytok, és én is veletek, és nem telik el olyan nap, hogy ne gondolnék rátok. Mintha csak tegnap történt volna minden...a sok buli, a Mikulásnak írt levél, a Szülinapi buli, a Sex és New York, emberek a szörnyek között :), (hogy a többit ne is soroljam) nézés, a KZ szilvapálinkás estje, az a bizonyos áprilisi nap, amikor eldöntöttük, hogy megpecsételjük barátságunkat, Marcsi asztronauta angyalkája, a sok, Rio jóvoltából szervezett spontán buli, a nyelvvizsgára való készülés...és még sorolhatnám...

Ez sajnos már a múlt, amire olykor könnyezve, vagy éppen nevetve tekintünk vissza, de TI mindig a jelenem részei maradtok. Ott lesztek velem mindenhol, ha nem, maximum néhány órás repülőútra...313...Imádlak titeket!!!

לו

   

Az emberek jönnek-mennek, az emberek változnak. Vannak, akiknek ez a változás évekbe telik, vannak, akiknek csak néhány jól összehozott beszélgetésbe, ahol nem számít sem az idő, sem a tér, csak kimondatlan kérdések és lehetséges válaszok vannak. Találkozol valakivel, aki anélkül, hogy bármit is mondanál, mindent tud rólad. A lelkedbe lát, és nincsenek előtte titkok. Félsz, hogy szemrebbenés nélkül kihasználja őszinteségedet, mégis valami ismeretlen, vagy olykor igenis nyomós okból kifolyólag mindent elmondasz, mert tudod, hogy a markodban van, ahogyan Te is az övében.  Tükröt állít eléd, amiben meglátod az igazi önmagad, a valóságot, amit eddig nem láttál, csak sejtetted, hogy létezik… Talán azt is tudja, milyen leszel, a jövődet is látja benned, Te meg látod a tükörben az igazi énedet, a tiszta és őszinte arcodat. Vidáman állsz neki a számodra hatalmas változásnak, annak, ami csak számodra hatalmas és fontos, mások számára kicsit meglepő, vagy észre sem vehető. De ugyanakkor benned van ezernyi félelem, és a múlt visszahúzó percei néha elborítják a már céltudatos fejed. Megtántorodsz, de úgy döntesz, jobb lesz így neked, monoton és viszonylag sablonos világodat új dolgok váltják fel, amiktől jobban érzed magad. Egyre többet nevetsz, és megtanulod, hogy életed minden kis percének értelme van. Elkezdesz élni, szabadon, megújult energiával. Kezded megérteni az embereket, a társadalmat, és hírtelen jobban odafigyelsz mindenre, a körülötted lévő dolgokra. Megtanulod, hogy a filmek nagymértékben igazak, és nem mindenki az, akinek hiszed. Sok illúziód összerombolódik, lehullik a hályog a szemedről, bizalmad mindenkiben megrendül, és rájössz, hogy minél kevesebbet tudnak az emberek, annál boldogabbak. Úgy érzed, minden csak bonyolultabbá válik, de valamiért mégis sokkal boldogabb vagy, mint azelőtt. És örülsz, hogy így alakult, és talán tudatosan, talán nem, de hálát adsz a néhány jól összehozott beszélgetésnek…;)